Hétfő délután négy óra. Fél kézzel fogom a kormányt, miközben hátrakiáltok a gyerekeknek, hogy siessenek azzal a banánnal, mert tíz perc múlva kezdődik az edzés, onnan pedig repülünk is tovább a zeneiskolába. Ismerős a jelenet? Sokunk számára ez a mindennapi valóság. Rohanunk az óvodából az iskolába, onnan a különórákra, majd haza, ahol vár a házi feladat, a vacsorafőzés és a lefektetés körüli harc. Ebben a feszített tempóban gyakran pont az vész el, ami a legértékesebb lenne: a valódi, minőségi együttlét. Miért érezzük úgy, hogy állandóan rohannunk kell? Társadalmi elvárások hálójában élünk, ahol a tétlenséget hajlamosak vagyunk a lustasággal vagy a felelőtlenséggel azonosítani. Szülőként könnyen beleesünk abba a csapdába, hogy a gyerekünk jövőbeli sikereit a naptárába zsúfolt programok számával mérjük. Félünk, hogy ha kimarad a harmadik idegen nyelvből vagy a legújabb fejlesztő tornából, behozhatatlan hátrányba kerül a kortársaival szemben. A bűntudat pedig alattomosan átveszi az irányítást. Amikor látjuk, hogy a szomszéd…

Bővebben